Sziasztok! Szomorú vagyok, mert nem igen látom az érdeklődést erre a törimre. Tudom, hogy még csak most nyílt a blog meg minden, de van 5 r. o.-m és szeretném, ha abból azért 1-2 ember írna is! Nagy kérés? :(
Mindegy.... :( Kérlek valahogy jelezzétek a véleményetek a fejiről!
"Legyen áldott a Te neved,
melytől most is remeg az éj.
Áldott legyen a szégyened,
amelybe elrejteztél."
-Mégis miről beszéltél az imént?-fordultam Anniehez, aki egy hatalmas sóhajjal adta meg magának a kezdő lökést. És mesélni kezdett.
-Nos éjszaka láttam, amint Angelica valami port emelt a fejed fölé és az csillogva a szivárvány színeiben arcodra hullott. Te egy pillanatra megemelkedtél, de aztán aludtál tovább. Odamentem hozzá és kérdőre vontam, hogy mégis mi az? De ekkor ő ordítozni kezdett velem és árulónak nevezett. Aztán Christiana felébredt és mellém állt, így mindketten otthontalanok lettünk. Később gondolkodni kezdtem és rájöttem, azért nem ébredtél fel ránk, mert álomport kaptál.-fejezte be a mesélést. Én pedig rettentően fel voltam háborodva. Anyám nem tehette ezt. Nem, az nem lehet.
Összezavarodva indultam meg otthonom felé és minden illedelmes cselekvés nélkül neki estem anyámnak.
-Mégis mit képzelsz anya? Miért szólsz így bele az életembe?-rontottam neki. Apa és a többiek is itt voltak a konyhában.
-Lányom egy kicsit szerintem elvetetted a sulykot.-lépett elém apám, de most nem érdekelt, hogy védi anyát. Már elegem van belőle. Sok mindent el lehetett mondani anyámról, de ilyenre még nem volt példa.
-Alice, kérlek gondolj arra, hogy anyával szemben tiszteletet kell adni.-ölelt át Amabel, de most ő sem érdekelt. Szememből szinte villámok cikáztak, ahogy anyámra néztem. Még csak most tűnt fel, hogy Bonventura is itt van.
-Alice milyen kis vérmes angyal vagy te!-próbálta oldani a feszültséget.
-Tudod, ha neked is ilyen anyád lenne, te is így viselkednél!-vágtam oda, amire anyám szemében könnyek jelentek meg.
-Apa tudod te egyáltalán milyen nőt szeretsz?-kérdeztem gúnyosan még mindig anyámat nézve.
-Alice most már elég legyen!-förmedt rám anyám.
-Angelica mit tettél?-fordult felé mindenki.
-Majd én megmondom, mert neki nehéz így is elszámolnia a lelkével. Álomport adott, hogy ne ébredjek fel arra, hogy a barátnőimet kitessékelik, bár csak Christianat akarta, de mivel lebukott Annie előtt, így őt is kénytelen volt kicsapni. Igaz? Anya?-kérdeztem gúnyosan és már nekem is könnyek kezdték csípni a szemem. Majd kirohantam a házból. Vissza barátnőimhez és mindent elmeséltem nekik.
***hetekkel később***
-Alice várod már?-kérdezte Christiana. Két dologra célzott. A születésnapomra és a földi utamra.
-Ilyen családdal, már hogyne várnám?-tettem fel a költői kérdést.
-Légy egy kicsit türelmesebb! Anyukádnak biztosan van valami oka arra, hogy így viselkedik veletek.-próbál hatni a lelkemre Elaine, de nem sok sikerrel. Ha tényleg így van, akkor ossza meg velem és megértő leszek.
-Nos, akkor pedig titkolózik és az nem szép dolog egy arkangyaltól.-makacskodtam.
-Húgi, anya szeretne veled beszélni!-futott a mi rejtek helyünkre Amabel.
-Mégis mit akar már megint mondani? Elegem van belőle! Megmondtam neki, hogy időre van szükségem ahhoz, hogy beszélni tudjak vele.-jelentettem ki és tartottam is magam ehhez az állásponthoz. Hetek teltek el azóta és még mindig nem vagyok hajlandó szóba állni vele. Apám néha próbálkozik, de ő is csak arra jutott, hogy vele sem beszélek napok óta. Úgy néz ki Amabel sem szeretne egy darabig beszélgetni velem, mert most ő kezdi ezt az összeboronálás dolgot.
-Amabel, ha nem akarod, hogy szóba se álljak veled, akkor felejtsd el, hogy anyával kibékíts!-csattantam fel, amire nővérem lehajtotta fejét. Lehet, hogy egy kicsit túl kemény voltam hozzá, de kikészültem ebben a pár hétben.
-Hát itt vagy szerelmem? Mindenhol kerestelek.-érte utol menyasszonyát Bonaventura. Amabel és ő már évszázadok óta együtt vannak, szeretik egymást. Ez azért jó, mert így Amabel sem ellenkezik anya akarata ellen. Ő kezdettől fogva Bonaventurat akarta Amabel mellé.
-Szóval nem is akar velem beszélni?-kérdeztem rá arra a hazugságra, amit nővérem próbált elhitetni velem. Hirtelen felpattantam és vizet kezdtem a kezemben mozgatni. Ez volt Amabel képessége, és most ellene fordítottam. Kezemből hatalmas vízsugár kezdett özönleni és nővéremet beterítette az a sok víz. Kedves vőlegényével együtt elsodorta őket a hullám. Aztán elszálltam oda, ahol Christiana és én megismerkedtünk. Arra a hatalmas végtelenbe nyúló fára repültem és onnan élveztem a mennyország szépségeit. itt mindig nyugalmat találok.
-Jól vagy? -szólított meg Christiana. Ő tudta, hogy idejövök, amikor ideges vagyok. Szememből a könnyek záporoztak és nem úgy tűnt, hogy mostanában abbamaradnak.
-Nem. Annyira fáj, hogy ilyen családom van. Tudom, hogy Amabel csak jót akar nekem, de most illetve az elmúlt hetekben rájöttem, hogy anyámnak adhatok ezer és ezer esélyt, de egyiket sem tiszteli. Így nem akarok én sem esélyt adni neki arra, hogy maga mellé fordítson, hogy aztán ismét ellökjön magától.-zokogtam Christiana vállán.
-Shh! A holnap a te napod és aztán azt kezdesz az életeddel, amit akarsz.-mondta, hogy megnyugtasson.
-Persze tudom, de addig kész kínszenvedés lesz ez a pár óra.-magyaráztam. Nem sokára éjfél, és aztán már csak pár másodperc az új életem kezdete.
-Mi lenne, ha most hazamennénk?-ajánlotta barátnőm, amire letöröltem a könnyeimet és leszálltunk a biztos talajra. Lassan haza felé vettük az irányt.
A konyhában nővérem még mindig vizes volt és éppen anya próbálta szárazra törölni a haját. Amikor beléptünk oda, mindenki ránk nézett. Itt volt anya, apa, a nővérem, Bonaventura, Calra és Annie. Bár utóbbi csendesen meghúzta magát a sarokban és csak akkor pattant fel, amikor megérkeztem. Azonnal mellénk sietett és a másik oldalamról átkarolt. Szomorúan vettem tudomásul, hogy ismét egy rossz pont az én oldalamra, hiszen a nővérem ellen és semmilyen más angyal ellen nem használhattam volna az erőmet. Lehajtottam a fejemet, mert éreztem, hogy a könnyeim megint útnak eredtek és nem akartam, hogy pillanatnyi gyengeségemet más is észre vegye. A szobámba viharoztam, mögöttem két barátnőmmel. Az ágyamra dobtam magam és jól belefúrtam arcom az ágy puha "testébe" és elnyomtam a sírás miatti hangokat.
-Alice kérlek ne sírj már!-könyörgött Annie a hajamat simogatva.
-Már miért ne sírna, elvégre ez a család tönkre teszi őt teljesen. Nézd meg! Megint Alicet hibáztatják, mert véget vetett Amabel akciójának. Nem értik meg az ő érzéseit, sőt mondhatni fittyet hánynak a dologra.-állt mellém Christiana.
-Elég legyen!-lépett be Calra. Amabel barátnője.
-Te aztán meg sem szólalj!-robbant ki barátnőm, de Annie elé állt, mielőtt még valami butaságot csinált volna.
-Héj én nem akarok rosszat senkinek. Csak már hetek óta fancsalodott barátnőm arcát kell néznem és ez nekem is rossz. Akármennyire hihetetlen, nekem a legjobb barátnőm húga is számít.-magyarázkodott Calra.
-Chh! Még hogy...-kezdte volna Christiana, de most én voltam az, aki leintette őt.
-Christiana, hagyd! Ő valóban nem ártott nekem.- Calra örömmel vette, hogy megvédtem, így bátran közelebb jött hozzám.
-Nos nem sokára éjfél és én szeretnék az első lenni, aki felköszönt.-magyarázta zavartan, lehajtott fejjel. -Szóval boldog szülinapot!-mondta ki végül, aztán félve megölelt engem. Miután túl volt ezen a dolgon, távozott a szobámból.
-Miért védted meg?-vont kérdőre barátnőm.
-Mert ő tényleg nem tett semmit sem ellenem.-magyaráztam sokadszorra.
-De...-kezdett volna ellenkezni, de kezemmel kértem, hogy ne most.
Bánattal teli szívem az ágyra húzott és újból sírásra késztetett. Most párnámba fúrtam fejem, hogy egy hang se szűrdöjön ki a szobámból. Christiana és Annie testemre feküdtek és úgy ölelték sírástól remegő testem.
Nem tudtam mi vár még rám, de ennyi bús idő után már nem is érdekel engem. Jöjjön, aminek jönnie kell!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése