6. fejezet-Levágott szárnyak

Sziasztok! Meghoztam a várva várt fejezetet! Remélem őrültök! Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást hozzá! Puszi! És őrülnék néhány kominak is!

Daisy szemszöge:

Annyira boldog vagyok. Úgy érzem Alice, Christian és Annie barátsága elég lesz arra, hogy végre elfelejtse a földi életet. Nem akarom, hogy úgy végezze, mint Amanda. Amanda is angyal volt, de hiúsága a földre hívta és tiltott gyümölcsre vágyott. Ő volt Angelica...-merültem emlékeimbe, de ekkor lányom idegesen rohant be a házba. Nem értettem, mi ütött belé. Ő csak össze-vissza dadogott valami lebukásról.
-Fény derült a titkomra. A legféltettebb titkomra. El kell mennem.-jelentette ki és én még csak nem is vitatkozhattam vele emiatt.

***pár nappal később***

Itt ülök lányom szobájában és várom, hogy valami hírt adjon magáról. De még mindig semmi. Olyan hirtelen ment el és még csak el sem mondta, mi történt. Össze-vissza hadovált valami titokról, meg lebukásról, meg valami Nigelről, de nekem még mindig nem állt össze a kép. Mi ez az egész?


Nigel szemszöge:

Annyira jó volt. Most már tudom, igaz az állítás, az ellentétek vonzzák egymást. Így van ez a szerelemben is. Egy angyalba szerettem bele. Ő vérbeli angyal. Gyönyörű, bájos, okos, de van egy nagy hibája. Nem elég óvatos. Így sikerült belém szeretnie. A mi szerelmünk tiltott. Bármennyire is szeretném, hogy boldogok legyünk, a mi történetünknek nem lesz jó vége.
-Nigel, Nigel. Drága barátom, jól tudod, hogy nem szerethetsz bele.- jegyezte meg a nyilvánvalót Noel. Ő  legjobb barátom. Mindig adok a véleményére, de ehhez most már túl késő. Már beleszerettem.
-A fenébe is ne mondogasd azt, amit már én is jól tudok, de haver ezzel már mind elkéstetek!-üvöltöttem barátomra. Sosem emeltem meg a hangomat, ha vele társalogtam. Most mégis kiborultam és nem tudtam józanul gondolkodni.
-Egy 3000 éves gonosz angyalka, hogy lehetett szerelmes egy jó angyalkába? Jól tudtad, hogy nem szabad.-csatlakozott a beszélgetéshez Charlotte. Ő rendkívül gonosz személyiség. Még köztünk gonoszak közt is gonoszabb. Nincsenek érzelmei. Bárkit ridegen, érzelemmentesen megölne. Ezért ő urunk kedvence. Lucifer rajong ezért a nőért, bár ez a nő csak Clarkért van oda. Hangja most rettentően gúnyos volt. Gyűlöltem őt.
-Igazán csibém. Mit tudsz te a szerelemről?-gúnyolódtam.
Hirtelen ordítani kezdtem. Az ő képessége nagyon is jól jön nekünk. A lények legszebb vagy akár legrosszabb álmát ellenük fordítja. Ezt tette velem is ebben a pillanatban. Láttam, ahogy Elaine boldogan mosolyog és azt hajtogatja "Szeretlek!", de valamiért mintha már nem nekem mondaná. Hátrafordultam és egy számomra ismeretlen személyhez beszélt. Rá mosolygott, neki vallotta szíve legnagyobb titkát. Egy könnycsepp hullott le arcomról. A rossz angyalok könnye más, mint a jóké. A mienk véres, a jóké pedig ezüstös és amint földet ér apró tollpihévé változik.
Az első találkozásunkkor Elaine egy fatövében sírdogált, már akkor gyanús volt a tollpihe, amit ott hagyott, de már akkor, első pillantásra beleszerettem és ez elvakított engem is és őt is. Az a tollpihe nálam van. Mindig itt őrzöm a ruhámba rejtve. A szívem helyén van.
-Charlotte hagyd őt!-lépett be az ajtón Arabella. Ő is épp olyan gonosz. Az ő képessége nagyon hatalmas. Egyetlen érintésébe kerül, hogy hívja a halált...Egyedül velem próbál kedves lenni. Nem rég bevallotta, hogy szerelmes belém, de az én szívem akkor már másé volt. Elaine angyali mosolya elrabolt saját világom valójától. Arabella képességét úgy hívjuk a halál csókja. A bőre felületén halálos méreg lapul és ha hozzád ér, halott vagy. Annak ellenére, hogy ez rettentően hasznos képesség, nem irigylem őt. Elvégre nem érinthet meg  szabadon senkit sem. Folyton egy kesztyű van rajta. Ez véd meg minket az érintésétől. Ennek ellenére nem fedi be teljesen testét. Szabad akaratú. Bár gyönyörűsége ellenére, senki sem akarja megérinteni.
-Nigel tudod mit kell tenned. Ha nem, megsemmisülsz!-dobta elém a választási lehetőséget Cora. Szörnyű döntés ez. Már az elejétől fogva rettegtem ettől a pillanattól. Cora az a "csendes, de óvakodj tőle" típus. Minden sérelmet csendben eltűr és sosem tudod, mikor csak le rád. Nyugodt személyiség, de hirtelen csap le.
-Ne kérjétek ezt tőlem!-könyörögtem szinte már térden, de semmi. Nem hatotta meg őket.
-Meg kell tenned!-vágtam hozzám Noel. -Ennyit nem ér meg.
-Honnan tudod te azt? Nem is ismered.-vágtam hozzá.
-Sajnálom! El kell fogadnod Lucifer döntését, vagy meglakolsz!-tette még hozzá barátom, majd mindenki ott hagyott engem. Én pedig latolgattam a lehetőségeket, de semmi jóra nem jutottam. Szörnyű érzés volt.


Alice szemszöge:

-Nos az egész akkor kezdődött, amikor először mentem le a földre.-kezdte mesélni Elaine. Újabb boldog végre számítottam, de ez közel sem volt az.
-És ott mi történt?-vágtam a szavába. Amikor izgatott vagyok, akkor türelmetlen is.
-Mesélném, ha hagynád.-szidott le barátnőm.-Szóval olyan voltam, mint te. Kíváncsi. A földre mentem és normális diák lánynak adtam ki magam. Egy napon az iskola közelében voltam és sírtam, mert egy lány a suliból nagyon megbántott, de mi sajnos nem vághatunk vissza, hiszen angyalok vagyunk. Szóval ott sírtam az egyik fatövében, amikor megláttam őt. Az első perctől fogva különös érzés fogott el mellette. Mintha semmi más nem számított volna, csak az ő élete. Az, hogy ő létezzen, ameddig csak kell, még ha ez a te életed árán is történik. Szerelmesek lettünk, mindketten mást hittünk a másik mivoltáról. Úgy ismertem meg, Vincent Wong. Ő sem tudta az igazi nevem. Álnevet kell szerezned a földön, hiszen ott kétféle név van. Az egyik, amit a családod után viselsz a másik olyan, mint ami nekünk is van. A családon belül ezzel különböztetnek meg. Hónapokig együtt voltunk, amikor én bevallottam neki, hogy mi vagyok. Először elrohant, azt hittem ez túl sok volt neki. Később kiderült a miénk tiltott szerelem. Ő sem volt halandó, ha érted mire gondolok. Az két ellenség szerelme. Ez volt a miénk. Évekig nem találkoztunk ezután, de nemrég hírt adott magáról. felvállaljuk a kapcsolatunkat. Nem tudunk egymás nélkül élni. Lemegyek a földre, de te nem látogathatsz meg, ha te is lejössz.-mondta jelentőség teljesen. Mi? Miért?
-De ezt nem értem.  Miért ne látogathatnálak meg?-kérdeztem értetlenül. Elmosolyogta magát.
-Még mindig nem fogtad fel igaz?-kérdezte. Hangja fájdalmas volt és a sírás szélén táncolt. Majd felállt, arcára erőltetett egy mosolyt, azzal elment. Egyedül hagyott.


Elaine szemszöge:

-Szeretlek!-mondtam és lágy csókot leheltem ajkára. Ő aggódott. Engem féltett, de ez az én döntésem volt. Nem engedem, hogy véghez vigye tervét. Szeretem őt és élnie kell. Akár tetszik akár nem.
-Én is szeretlek!-mondta.
-Ha valóban szeretsz, tedd meg!-utasítottam, amire ő riadtan rám emelte tekintetét.
-Nem!-hátrált előlem két lépést.
-Meg kell tenned!-makacskodtam. Közelebb lépett és szenvedélyesen megcsókolt. Már mindent átéltem, amit át kellett. Voltak barátaim, voltam szerelmes. A szerelmem megtanított csókolni, s szeretni testemmel lelkemmel. Már neki adtam magam. És szeretett. Figyelt arra, hogy nekem jó legyen és én is ezt tettem vele. Jó volt. Minden jó volt. De most eljött az idő, amitől mindketten rettegtünk. Utoljára még csókolt és szeretett testével. Mondják az utolsó csók a legfájdalmasabb és ez vonatkozik a testi szerelemre is. Igen. Most már tudom, nem az első alkalom fájt, hanem az utolsó. Ez az éjszaka csak a miénk...És én örökké szeretni fogom...

5. fejezet-Rejtély

Sziasztok! Meghoztam az 5. fejezetet. Ezt most több szemszögből írtam, mint láthatjátok. Reméltem tetszeni fog! Komikat légyszi'! Jó olvasást! Puszi!

"Kérlek, ringass el!
Ami kint marad, nem kell...
Karod könnyű álmot nyújt,
csak egy angyal érint úgy."



Alice szemszöge:

Álmodok. Valahol messze, egy új, egy másik dimenzióban vagyok. Olyan szép.
"Egy gyönyörű házban vagyok és egy kanapén ülök. Mögöttem egy fiú áll és szomorúan érinti meg vállam, de én könyörtelenül ellököm magamtól. Szomorú vagyok. Sírok. Lelkem két részre szakad. Az egyik felem azt akarja öleljen, a másik pedig figyelmeztet, hogy helytelen, amit a szívem kíván. Az ördög és az angyal a két vállamon és mindegyik harcol, a győzelemért. A fiú csalódott és bánatos tekintettel megfordult. És bennem megszólalt az a fájdalmas űr, amit abban  pillanatban éreztem, amikor rájöttem, el akarom küldeni őt. Már akkor hiányzott. És ez őrjítő érzéssel töltött el.
-Várj!-kiáltottam és mire megfordultam már előttem állt. Túl közel állt. Lassan fejem felé tartott és egy örökké valóságnak tűnt az a pár milliméter, ami köztünk maradt. Lassan, észveszejtően lassan haladt arcomhoz arca, míg nem végre egybe forrt. Nyelvünk lassú táncba kezdett és én még többre vágytam. Akartam őt. Szerettem. Mohón tépni kezdtem ruháját, ahogy ő is az enyémet..."
Hirtelen felpattantam az ágyamról. Testem és arcom csupa víz volt. A szívem majd kiugrott a helyéről és a visszaemlékezéstől csak jobban ugrált mellkasomban. Istenem! Mit tettem? Vagyis mit fogok tenni?
-Alice mi van veled?-kérdeztem magamtól hangosan is. Egy pillanatig ismét újraéltem álmom, ami kellemes bizsergéssel töltött el. Nem értettem, mit jelentsen ez az egész, de gondoltam hamarosan úgy is megtudom. Ekkor arra gondoltam, hogy mi van, ha valakinek akaratlanul is lemásoltam a képességét. Ehhez értek én és a lemásolt képesség birtoklásához.
Még korán volt, így elmentem és letusoltam egy kicsit. Mint mondtam nekünk angyaloknak nincs szükségünk ilyesmikre, mint tisztálkodás, evés, ivás, vagy bármi, ami emberi, de ennyivel szeretnénk emberiek lenni. Főleg én. Valahogy sosem éreztem magam angyalnak. Persze nem mondom, hogy nem szeretek az lenni, de túl nehéz sors nekem. Miért ne lehetnék ember és egy pici részemben angyal?
A zuhany rettentően jól esett. Lehűsítette forró, verejtékes bőröm. Ekkor eszembe ötlött valami. Ma lenne kedvem egy kis úszkáláshoz. Viszont azt még nem tudom, Christiana, hogy fog pancsolni a vízben. Legfeljebb csak lesz, mint oxigén a vízben.-jutott eszembe egy hülye hasonlat, de legalább találó.
Kiszálltam a zuhany alól és megtörölköztem, majd magam köré tekertem a törölközőt.
A szobában már az ágyon ülve várt engem Christiana.
-Jó reggelt!-köszöntöttem széles vigyorral, bár magam sem tudom, minek köszönhető ez a jó kedv.
-Neked is. Bár nekem nem egészen olyan jó kora reggel.-morogta barátnőm és nekem nevetnem kellett a jelenlegi kedélyállapotán.
-Most meg mi olyan mulatságos?-kérdezte és láttam rajta, hogy ma igencsak morcos kedvében lesz.
-Semmi csak néha olyan szellemes vagy.-mondtam, amire elmosolyogta magát és megforgatta szemeit. Együtt nevettünk, ami nagyon jól esett. Mostanában olyan sokat voltam bánatos.

Mikor már eltelt némi idő, úgy gondoltam szólok a többieknek is és mehetünk a kedvenc vízesésemhez, ahol pancsolni szoktam.
-És mondd csak, minek köszönhető ez a rendkívüli jó kedved?-kérdezte Elaine.
-Nos voltaképpen magam sem tudom, de úgy érzem, új erőre kaptam.-mondtam, aztán ismét eszembe jutott az az álom. Nem értettem semmit. Mi történhet addig még? Egy emberbe fogok beleszeretni?
-Mi a baj?-kérdezte Annie. Arca aggodalomról árulkodott.
-Oh semmi csak egy reggeli álmomon gondolkodtam. Nem értem mit jelent. És amúgy is úgy tűnt, mintha láttam volna a jövőt.-magyaráztam.
-Láttad, de hiszen ilyen képességed még nincs. Vagy tévedek?-kérdezte Elaine.
-Tudod ez az, amit én sem értek. Még nem volt rá példa, hogy akaratom ellenére is lemásoltam valakinek a képességét. De most úgy gondolom csak ez történhetett, hiszen még csak azt sem tudom, kinek van ilyen képessége.-magyaráztam és mindenki egyetértően bólogatott.
-Na de most nem azért jöttünk, hogy ismét elszontyolodj.-szólalt meg végre Christiana is. Elaine, Annie, Christiana és én mára fergeteges napot terveztünk. Mivel Elaine visszamegy a földre. Na igen ő már volt ott. Többek között ő mesélt nekem a földi létről. Neki köszönhetem, hogy találtam még egy helyet, ahol csodálatosan érezhetem magam.
-És mesélj még!-kértem őt, amikor éppen kiléptünk a vízesés alól, hogy a nyugodt vízben úszkálhassunk. Közben ő mesélne nekünk.- Úgy értem, mesélj még a földről!-kérleltem őt.
-Csodálatos az élet. Az emberek dolgoznak úgy, ahogy ők akarnak. Vannak, gazdagabbak és szegényebbek. A társadalmi különbségek miatt pedig nagyon sok erőszak születik. Ha az emberek éjszaka az égre néznek, akkor sok ezer csillagot látnak. Nappal pedig a napot és a felhőket, ha van. Vagy éppen a borús eget, ha vihar közeledik. A gyerekeik iskolába, óvodába, vagy bölcsődébe járnak, amikor már nagyobbak lesznek egyetemre, és egyéb helyeken tanulnak majd.-mesélte Elaine. És mi teljesen el voltunk bűvölve tőle.


Elaine szemszöge:

Már egy ideje a vízesés alatt álltunk és nevetgéltünk. A hideg víz emlékeztet arra a személyre, akit én szeretek. Igen szerelmes vagyok. Nigel az én egyetlen és első szerelmem. Egy esős éjszakán találkoztunk először, amikor én is először hagytam el a védelmező menny kapuját és lementem a földre. Akkor még egyikünk sem tudta, mi a másik. Milyen ellenség a létünk.
-És mesélj még! Úgy értem, mesélj még a földről!-könyörgött Alice. Ő olyan kedves. Olyan jó mégis annyi szenvedés után most valami reményt lát. A Föld reményt nyújt neki, de még nem tudja, azért az sem tökéletes hely.
-Csodálatos az élet. -kezdtem a mesélésbe. -Az emberek dolgoznak úgy, ahogy ők akarnak. Vannak, gazdagabbak és szegényebbek. A társadalmi különbségek miatt pedig nagyon sok erőszak születik. Ha az emberek éjszaka az égre néznek, akkor sok ezer csillagot látnak. Nappal pedig a napot és a felhőket, ha van. Vagy éppen a borús eget, ha vihar közeledik. A gyerekeik iskolába, óvodába, vagy bölcsődébe járnak, amikor már nagyobbak lesznek egyetemen, és egyéb helyeken tanulnak majd.-meséltem, ő pedig csodálva hallgatták az emberek történetét.
-Folytasd!-kérleltek szinte egyszerre, amikor egy pillanatra abbahagytam, mert megint eszembe jutott Nigel.
-Fiatalon szerelembe esnek és megházasodnak. Sok kis apró gyermeket terveznek és nagyjából be is váltják tervüket.-itt elmosolyogtam magam, mivel én is terhes vagyok, bár ezt még senki sem tudja. Még az újdonsült apuka sem. Azt mondta feleségül vesz engem és nagyon szeret engem. Azt mondta gyermekeket akar és én elkezdtem megadni azt, amire ő vágyott. - Olykor vannak, akik tiltott szerelemre vágynak, de a szerelem erejével az akadályokat és leküzdik. Csak óvatosnak kell lenniük. Türelmetlenek és türelmesek is vannak. Mindenki tehetséges valamiben. Imádják a történeteket és a legendákat. A művészetet és vannak, akiket a történelem fog meg. Vannak, akik harcolnak a saját igazságukért, de olyan is sok van, akik mások igazáért fognak "fegyvert".-meséltem és a fegyver szót idézőjelbe tettem, hiszen csak képletesen értettem. A fegyver lehet valami megfoghatatlan dolog is. Valami, amit csak az ember szemébe nézve láthatunk meg. Mint a szerelem, barátság, becsületesség. Ezek azon kevesek egyike, melyekkel igazán harcba lehet állni.
-Elaine? Elaine?-szólongatott egy hang. És amikor felpillantottam már csak Alice állt előttem és engem figyelt. Persze ő már a parton volt és onnan kiabált.
-Ne haragudj csak elkalandoztam egy kicsit!-magyarázkodtam. És éreztem, hogy lebuktam. Alice azok közé tartózik, akinek nagyon jó a megfigyelő képessége és ha valakit egyszer ismer, akkor az nem titkolhat el előtte semmit sem.
-Aha. És elmondod?-na mit mondtam? Tényleg észrevette, hogy valami nincs rendben velem.
Kikászálódtam a partra és megtörölköztem, majd másik ruhába varázsoltam magam. Ez is amolyan angyali szokásunk.
-Hát legyen. De csak, mert előled nem tudnám eltitkolni. És már nem is próbálkozom vele.-vallottam be, amire ő büszkén elmosolyogta magát.
-Nos az egész akkor kezdődött, amikor először mentem le a földre...-kezdte a történetem, ami azért nem volt állandóan boldog és örömteli pillanat.


Amabel szemszöge:

-Drágám mit gondolsz meggondolja magát?-kérdeztem vőlegényem, aki épp a hátamat cirógatta. Az ágyamon feküdtünk és én próbáltam felébredni, amikor megérkezett. De valahogy mintha sem ő, sem pedig én nem akarnám, hogy kikeljek az ágyból.
-Ami azt illeti őt nem úgy ismerem, aki meg szokta gondolni magát. Szóval sajnálom, de erre nagyon jelentéktelen esélyt látok.-mondta Bonaventura.
-Hm. Igen. Ebben sajnos már én is biztos vagyok.-feleltem és egy apró puszit nyomtam arcára, majd felültem, pedig testem minden porcikája az ő ölelő karjaira vágyott.
-De hát akkor meg miért kérdeztél meg?-döbbent meg és elnevette magát. Most biztos rajtam mulat, de nem baj. Ezt még visszakapja.
-Csak, hogy te is bizonyítsd a nyilvánvalót.-mondtam már én is nevetve. Rémes, hogy így tudok kacarászni saját magamon, de hát én ilyen vagyok.
-És mikor legyen az esküvőnk?-tért át egy sokkal fontosabb témára, mint az én dilis viselkedésem.
-Nagyon jó kérdése van uram.-játszottam, amire ő lágy puszit nyomott ajkamra.
-Ugye. Tudok én, ha akarok.-szállt be a játékba.
-Nos szerintem tarthatnánk úgy két hét múlva.-ajánlottam, amit őt láthatóan fontolgatott.
-És a húgod mikor megy el?-kérdezte. Na igen nagyon megkedvelte Alicet, így nem szeretné, ha ő lemaradna az esküvőnkről. A húgomat mindenki szereti. És ez a szeretet néha kezelhetetlenné váli és így magunk sem tudjuk, hogy kell kezelni. Ebből általában az szokott kisülni, hogy megbántjuk őt és ő zokogva rohan el a rejtek helyeire.
-Nem tudom, de majd megkérdezem tőle, hogy egyáltalán biztos e ebben a dologban?-válaszoltam, aztán csendben lehajtottam fejem szerelmem vállára, mivel időközben ő is felült az ágyon és mellettem helyezkedett el.

Új blog!

Sziasztok! Igen jól látjátok már megint egy új blog, de ha egyszer nem bírtam már magammal! Na szóval ez a blog twilight alapú, így szerintem sok embert érdekelni fog és remélem, hogy azoknak tetszeni is fog. A prológus és a tartalom már fent is van. Kérlek nézzetek be és véleményezzétek, ha csak a feji alatti pipával, de ez sokat jelentene nekem! Köszönöm! Puszi!
Barbie

Blog:   Háború és Szerelem