5. fejezet-Rejtély

Sziasztok! Meghoztam az 5. fejezetet. Ezt most több szemszögből írtam, mint láthatjátok. Reméltem tetszeni fog! Komikat légyszi'! Jó olvasást! Puszi!

"Kérlek, ringass el!
Ami kint marad, nem kell...
Karod könnyű álmot nyújt,
csak egy angyal érint úgy."



Alice szemszöge:

Álmodok. Valahol messze, egy új, egy másik dimenzióban vagyok. Olyan szép.
"Egy gyönyörű házban vagyok és egy kanapén ülök. Mögöttem egy fiú áll és szomorúan érinti meg vállam, de én könyörtelenül ellököm magamtól. Szomorú vagyok. Sírok. Lelkem két részre szakad. Az egyik felem azt akarja öleljen, a másik pedig figyelmeztet, hogy helytelen, amit a szívem kíván. Az ördög és az angyal a két vállamon és mindegyik harcol, a győzelemért. A fiú csalódott és bánatos tekintettel megfordult. És bennem megszólalt az a fájdalmas űr, amit abban  pillanatban éreztem, amikor rájöttem, el akarom küldeni őt. Már akkor hiányzott. És ez őrjítő érzéssel töltött el.
-Várj!-kiáltottam és mire megfordultam már előttem állt. Túl közel állt. Lassan fejem felé tartott és egy örökké valóságnak tűnt az a pár milliméter, ami köztünk maradt. Lassan, észveszejtően lassan haladt arcomhoz arca, míg nem végre egybe forrt. Nyelvünk lassú táncba kezdett és én még többre vágytam. Akartam őt. Szerettem. Mohón tépni kezdtem ruháját, ahogy ő is az enyémet..."
Hirtelen felpattantam az ágyamról. Testem és arcom csupa víz volt. A szívem majd kiugrott a helyéről és a visszaemlékezéstől csak jobban ugrált mellkasomban. Istenem! Mit tettem? Vagyis mit fogok tenni?
-Alice mi van veled?-kérdeztem magamtól hangosan is. Egy pillanatig ismét újraéltem álmom, ami kellemes bizsergéssel töltött el. Nem értettem, mit jelentsen ez az egész, de gondoltam hamarosan úgy is megtudom. Ekkor arra gondoltam, hogy mi van, ha valakinek akaratlanul is lemásoltam a képességét. Ehhez értek én és a lemásolt képesség birtoklásához.
Még korán volt, így elmentem és letusoltam egy kicsit. Mint mondtam nekünk angyaloknak nincs szükségünk ilyesmikre, mint tisztálkodás, evés, ivás, vagy bármi, ami emberi, de ennyivel szeretnénk emberiek lenni. Főleg én. Valahogy sosem éreztem magam angyalnak. Persze nem mondom, hogy nem szeretek az lenni, de túl nehéz sors nekem. Miért ne lehetnék ember és egy pici részemben angyal?
A zuhany rettentően jól esett. Lehűsítette forró, verejtékes bőröm. Ekkor eszembe ötlött valami. Ma lenne kedvem egy kis úszkáláshoz. Viszont azt még nem tudom, Christiana, hogy fog pancsolni a vízben. Legfeljebb csak lesz, mint oxigén a vízben.-jutott eszembe egy hülye hasonlat, de legalább találó.
Kiszálltam a zuhany alól és megtörölköztem, majd magam köré tekertem a törölközőt.
A szobában már az ágyon ülve várt engem Christiana.
-Jó reggelt!-köszöntöttem széles vigyorral, bár magam sem tudom, minek köszönhető ez a jó kedv.
-Neked is. Bár nekem nem egészen olyan jó kora reggel.-morogta barátnőm és nekem nevetnem kellett a jelenlegi kedélyállapotán.
-Most meg mi olyan mulatságos?-kérdezte és láttam rajta, hogy ma igencsak morcos kedvében lesz.
-Semmi csak néha olyan szellemes vagy.-mondtam, amire elmosolyogta magát és megforgatta szemeit. Együtt nevettünk, ami nagyon jól esett. Mostanában olyan sokat voltam bánatos.

Mikor már eltelt némi idő, úgy gondoltam szólok a többieknek is és mehetünk a kedvenc vízesésemhez, ahol pancsolni szoktam.
-És mondd csak, minek köszönhető ez a rendkívüli jó kedved?-kérdezte Elaine.
-Nos voltaképpen magam sem tudom, de úgy érzem, új erőre kaptam.-mondtam, aztán ismét eszembe jutott az az álom. Nem értettem semmit. Mi történhet addig még? Egy emberbe fogok beleszeretni?
-Mi a baj?-kérdezte Annie. Arca aggodalomról árulkodott.
-Oh semmi csak egy reggeli álmomon gondolkodtam. Nem értem mit jelent. És amúgy is úgy tűnt, mintha láttam volna a jövőt.-magyaráztam.
-Láttad, de hiszen ilyen képességed még nincs. Vagy tévedek?-kérdezte Elaine.
-Tudod ez az, amit én sem értek. Még nem volt rá példa, hogy akaratom ellenére is lemásoltam valakinek a képességét. De most úgy gondolom csak ez történhetett, hiszen még csak azt sem tudom, kinek van ilyen képessége.-magyaráztam és mindenki egyetértően bólogatott.
-Na de most nem azért jöttünk, hogy ismét elszontyolodj.-szólalt meg végre Christiana is. Elaine, Annie, Christiana és én mára fergeteges napot terveztünk. Mivel Elaine visszamegy a földre. Na igen ő már volt ott. Többek között ő mesélt nekem a földi létről. Neki köszönhetem, hogy találtam még egy helyet, ahol csodálatosan érezhetem magam.
-És mesélj még!-kértem őt, amikor éppen kiléptünk a vízesés alól, hogy a nyugodt vízben úszkálhassunk. Közben ő mesélne nekünk.- Úgy értem, mesélj még a földről!-kérleltem őt.
-Csodálatos az élet. Az emberek dolgoznak úgy, ahogy ők akarnak. Vannak, gazdagabbak és szegényebbek. A társadalmi különbségek miatt pedig nagyon sok erőszak születik. Ha az emberek éjszaka az égre néznek, akkor sok ezer csillagot látnak. Nappal pedig a napot és a felhőket, ha van. Vagy éppen a borús eget, ha vihar közeledik. A gyerekeik iskolába, óvodába, vagy bölcsődébe járnak, amikor már nagyobbak lesznek egyetemre, és egyéb helyeken tanulnak majd.-mesélte Elaine. És mi teljesen el voltunk bűvölve tőle.


Elaine szemszöge:

Már egy ideje a vízesés alatt álltunk és nevetgéltünk. A hideg víz emlékeztet arra a személyre, akit én szeretek. Igen szerelmes vagyok. Nigel az én egyetlen és első szerelmem. Egy esős éjszakán találkoztunk először, amikor én is először hagytam el a védelmező menny kapuját és lementem a földre. Akkor még egyikünk sem tudta, mi a másik. Milyen ellenség a létünk.
-És mesélj még! Úgy értem, mesélj még a földről!-könyörgött Alice. Ő olyan kedves. Olyan jó mégis annyi szenvedés után most valami reményt lát. A Föld reményt nyújt neki, de még nem tudja, azért az sem tökéletes hely.
-Csodálatos az élet. -kezdtem a mesélésbe. -Az emberek dolgoznak úgy, ahogy ők akarnak. Vannak, gazdagabbak és szegényebbek. A társadalmi különbségek miatt pedig nagyon sok erőszak születik. Ha az emberek éjszaka az égre néznek, akkor sok ezer csillagot látnak. Nappal pedig a napot és a felhőket, ha van. Vagy éppen a borús eget, ha vihar közeledik. A gyerekeik iskolába, óvodába, vagy bölcsődébe járnak, amikor már nagyobbak lesznek egyetemen, és egyéb helyeken tanulnak majd.-meséltem, ő pedig csodálva hallgatták az emberek történetét.
-Folytasd!-kérleltek szinte egyszerre, amikor egy pillanatra abbahagytam, mert megint eszembe jutott Nigel.
-Fiatalon szerelembe esnek és megházasodnak. Sok kis apró gyermeket terveznek és nagyjából be is váltják tervüket.-itt elmosolyogtam magam, mivel én is terhes vagyok, bár ezt még senki sem tudja. Még az újdonsült apuka sem. Azt mondta feleségül vesz engem és nagyon szeret engem. Azt mondta gyermekeket akar és én elkezdtem megadni azt, amire ő vágyott. - Olykor vannak, akik tiltott szerelemre vágynak, de a szerelem erejével az akadályokat és leküzdik. Csak óvatosnak kell lenniük. Türelmetlenek és türelmesek is vannak. Mindenki tehetséges valamiben. Imádják a történeteket és a legendákat. A művészetet és vannak, akiket a történelem fog meg. Vannak, akik harcolnak a saját igazságukért, de olyan is sok van, akik mások igazáért fognak "fegyvert".-meséltem és a fegyver szót idézőjelbe tettem, hiszen csak képletesen értettem. A fegyver lehet valami megfoghatatlan dolog is. Valami, amit csak az ember szemébe nézve láthatunk meg. Mint a szerelem, barátság, becsületesség. Ezek azon kevesek egyike, melyekkel igazán harcba lehet állni.
-Elaine? Elaine?-szólongatott egy hang. És amikor felpillantottam már csak Alice állt előttem és engem figyelt. Persze ő már a parton volt és onnan kiabált.
-Ne haragudj csak elkalandoztam egy kicsit!-magyarázkodtam. És éreztem, hogy lebuktam. Alice azok közé tartózik, akinek nagyon jó a megfigyelő képessége és ha valakit egyszer ismer, akkor az nem titkolhat el előtte semmit sem.
-Aha. És elmondod?-na mit mondtam? Tényleg észrevette, hogy valami nincs rendben velem.
Kikászálódtam a partra és megtörölköztem, majd másik ruhába varázsoltam magam. Ez is amolyan angyali szokásunk.
-Hát legyen. De csak, mert előled nem tudnám eltitkolni. És már nem is próbálkozom vele.-vallottam be, amire ő büszkén elmosolyogta magát.
-Nos az egész akkor kezdődött, amikor először mentem le a földre...-kezdte a történetem, ami azért nem volt állandóan boldog és örömteli pillanat.


Amabel szemszöge:

-Drágám mit gondolsz meggondolja magát?-kérdeztem vőlegényem, aki épp a hátamat cirógatta. Az ágyamon feküdtünk és én próbáltam felébredni, amikor megérkezett. De valahogy mintha sem ő, sem pedig én nem akarnám, hogy kikeljek az ágyból.
-Ami azt illeti őt nem úgy ismerem, aki meg szokta gondolni magát. Szóval sajnálom, de erre nagyon jelentéktelen esélyt látok.-mondta Bonaventura.
-Hm. Igen. Ebben sajnos már én is biztos vagyok.-feleltem és egy apró puszit nyomtam arcára, majd felültem, pedig testem minden porcikája az ő ölelő karjaira vágyott.
-De hát akkor meg miért kérdeztél meg?-döbbent meg és elnevette magát. Most biztos rajtam mulat, de nem baj. Ezt még visszakapja.
-Csak, hogy te is bizonyítsd a nyilvánvalót.-mondtam már én is nevetve. Rémes, hogy így tudok kacarászni saját magamon, de hát én ilyen vagyok.
-És mikor legyen az esküvőnk?-tért át egy sokkal fontosabb témára, mint az én dilis viselkedésem.
-Nagyon jó kérdése van uram.-játszottam, amire ő lágy puszit nyomott ajkamra.
-Ugye. Tudok én, ha akarok.-szállt be a játékba.
-Nos szerintem tarthatnánk úgy két hét múlva.-ajánlottam, amit őt láthatóan fontolgatott.
-És a húgod mikor megy el?-kérdezte. Na igen nagyon megkedvelte Alicet, így nem szeretné, ha ő lemaradna az esküvőnkről. A húgomat mindenki szereti. És ez a szeretet néha kezelhetetlenné váli és így magunk sem tudjuk, hogy kell kezelni. Ebből általában az szokott kisülni, hogy megbántjuk őt és ő zokogva rohan el a rejtek helyeire.
-Nem tudom, de majd megkérdezem tőle, hogy egyáltalán biztos e ebben a dologban?-válaszoltam, aztán csendben lehajtottam fejem szerelmem vállára, mivel időközben ő is felült az ágyon és mellettem helyezkedett el.