6. fejezet-Levágott szárnyak

Sziasztok! Meghoztam a várva várt fejezetet! Remélem őrültök! Nem is húznám tovább az időt, jó olvasást hozzá! Puszi! És őrülnék néhány kominak is!

Daisy szemszöge:

Annyira boldog vagyok. Úgy érzem Alice, Christian és Annie barátsága elég lesz arra, hogy végre elfelejtse a földi életet. Nem akarom, hogy úgy végezze, mint Amanda. Amanda is angyal volt, de hiúsága a földre hívta és tiltott gyümölcsre vágyott. Ő volt Angelica...-merültem emlékeimbe, de ekkor lányom idegesen rohant be a házba. Nem értettem, mi ütött belé. Ő csak össze-vissza dadogott valami lebukásról.
-Fény derült a titkomra. A legféltettebb titkomra. El kell mennem.-jelentette ki és én még csak nem is vitatkozhattam vele emiatt.

***pár nappal később***

Itt ülök lányom szobájában és várom, hogy valami hírt adjon magáról. De még mindig semmi. Olyan hirtelen ment el és még csak el sem mondta, mi történt. Össze-vissza hadovált valami titokról, meg lebukásról, meg valami Nigelről, de nekem még mindig nem állt össze a kép. Mi ez az egész?


Nigel szemszöge:

Annyira jó volt. Most már tudom, igaz az állítás, az ellentétek vonzzák egymást. Így van ez a szerelemben is. Egy angyalba szerettem bele. Ő vérbeli angyal. Gyönyörű, bájos, okos, de van egy nagy hibája. Nem elég óvatos. Így sikerült belém szeretnie. A mi szerelmünk tiltott. Bármennyire is szeretném, hogy boldogok legyünk, a mi történetünknek nem lesz jó vége.
-Nigel, Nigel. Drága barátom, jól tudod, hogy nem szerethetsz bele.- jegyezte meg a nyilvánvalót Noel. Ő  legjobb barátom. Mindig adok a véleményére, de ehhez most már túl késő. Már beleszerettem.
-A fenébe is ne mondogasd azt, amit már én is jól tudok, de haver ezzel már mind elkéstetek!-üvöltöttem barátomra. Sosem emeltem meg a hangomat, ha vele társalogtam. Most mégis kiborultam és nem tudtam józanul gondolkodni.
-Egy 3000 éves gonosz angyalka, hogy lehetett szerelmes egy jó angyalkába? Jól tudtad, hogy nem szabad.-csatlakozott a beszélgetéshez Charlotte. Ő rendkívül gonosz személyiség. Még köztünk gonoszak közt is gonoszabb. Nincsenek érzelmei. Bárkit ridegen, érzelemmentesen megölne. Ezért ő urunk kedvence. Lucifer rajong ezért a nőért, bár ez a nő csak Clarkért van oda. Hangja most rettentően gúnyos volt. Gyűlöltem őt.
-Igazán csibém. Mit tudsz te a szerelemről?-gúnyolódtam.
Hirtelen ordítani kezdtem. Az ő képessége nagyon is jól jön nekünk. A lények legszebb vagy akár legrosszabb álmát ellenük fordítja. Ezt tette velem is ebben a pillanatban. Láttam, ahogy Elaine boldogan mosolyog és azt hajtogatja "Szeretlek!", de valamiért mintha már nem nekem mondaná. Hátrafordultam és egy számomra ismeretlen személyhez beszélt. Rá mosolygott, neki vallotta szíve legnagyobb titkát. Egy könnycsepp hullott le arcomról. A rossz angyalok könnye más, mint a jóké. A mienk véres, a jóké pedig ezüstös és amint földet ér apró tollpihévé változik.
Az első találkozásunkkor Elaine egy fatövében sírdogált, már akkor gyanús volt a tollpihe, amit ott hagyott, de már akkor, első pillantásra beleszerettem és ez elvakított engem is és őt is. Az a tollpihe nálam van. Mindig itt őrzöm a ruhámba rejtve. A szívem helyén van.
-Charlotte hagyd őt!-lépett be az ajtón Arabella. Ő is épp olyan gonosz. Az ő képessége nagyon hatalmas. Egyetlen érintésébe kerül, hogy hívja a halált...Egyedül velem próbál kedves lenni. Nem rég bevallotta, hogy szerelmes belém, de az én szívem akkor már másé volt. Elaine angyali mosolya elrabolt saját világom valójától. Arabella képességét úgy hívjuk a halál csókja. A bőre felületén halálos méreg lapul és ha hozzád ér, halott vagy. Annak ellenére, hogy ez rettentően hasznos képesség, nem irigylem őt. Elvégre nem érinthet meg  szabadon senkit sem. Folyton egy kesztyű van rajta. Ez véd meg minket az érintésétől. Ennek ellenére nem fedi be teljesen testét. Szabad akaratú. Bár gyönyörűsége ellenére, senki sem akarja megérinteni.
-Nigel tudod mit kell tenned. Ha nem, megsemmisülsz!-dobta elém a választási lehetőséget Cora. Szörnyű döntés ez. Már az elejétől fogva rettegtem ettől a pillanattól. Cora az a "csendes, de óvakodj tőle" típus. Minden sérelmet csendben eltűr és sosem tudod, mikor csak le rád. Nyugodt személyiség, de hirtelen csap le.
-Ne kérjétek ezt tőlem!-könyörögtem szinte már térden, de semmi. Nem hatotta meg őket.
-Meg kell tenned!-vágtam hozzám Noel. -Ennyit nem ér meg.
-Honnan tudod te azt? Nem is ismered.-vágtam hozzá.
-Sajnálom! El kell fogadnod Lucifer döntését, vagy meglakolsz!-tette még hozzá barátom, majd mindenki ott hagyott engem. Én pedig latolgattam a lehetőségeket, de semmi jóra nem jutottam. Szörnyű érzés volt.


Alice szemszöge:

-Nos az egész akkor kezdődött, amikor először mentem le a földre.-kezdte mesélni Elaine. Újabb boldog végre számítottam, de ez közel sem volt az.
-És ott mi történt?-vágtam a szavába. Amikor izgatott vagyok, akkor türelmetlen is.
-Mesélném, ha hagynád.-szidott le barátnőm.-Szóval olyan voltam, mint te. Kíváncsi. A földre mentem és normális diák lánynak adtam ki magam. Egy napon az iskola közelében voltam és sírtam, mert egy lány a suliból nagyon megbántott, de mi sajnos nem vághatunk vissza, hiszen angyalok vagyunk. Szóval ott sírtam az egyik fatövében, amikor megláttam őt. Az első perctől fogva különös érzés fogott el mellette. Mintha semmi más nem számított volna, csak az ő élete. Az, hogy ő létezzen, ameddig csak kell, még ha ez a te életed árán is történik. Szerelmesek lettünk, mindketten mást hittünk a másik mivoltáról. Úgy ismertem meg, Vincent Wong. Ő sem tudta az igazi nevem. Álnevet kell szerezned a földön, hiszen ott kétféle név van. Az egyik, amit a családod után viselsz a másik olyan, mint ami nekünk is van. A családon belül ezzel különböztetnek meg. Hónapokig együtt voltunk, amikor én bevallottam neki, hogy mi vagyok. Először elrohant, azt hittem ez túl sok volt neki. Később kiderült a miénk tiltott szerelem. Ő sem volt halandó, ha érted mire gondolok. Az két ellenség szerelme. Ez volt a miénk. Évekig nem találkoztunk ezután, de nemrég hírt adott magáról. felvállaljuk a kapcsolatunkat. Nem tudunk egymás nélkül élni. Lemegyek a földre, de te nem látogathatsz meg, ha te is lejössz.-mondta jelentőség teljesen. Mi? Miért?
-De ezt nem értem.  Miért ne látogathatnálak meg?-kérdeztem értetlenül. Elmosolyogta magát.
-Még mindig nem fogtad fel igaz?-kérdezte. Hangja fájdalmas volt és a sírás szélén táncolt. Majd felállt, arcára erőltetett egy mosolyt, azzal elment. Egyedül hagyott.


Elaine szemszöge:

-Szeretlek!-mondtam és lágy csókot leheltem ajkára. Ő aggódott. Engem féltett, de ez az én döntésem volt. Nem engedem, hogy véghez vigye tervét. Szeretem őt és élnie kell. Akár tetszik akár nem.
-Én is szeretlek!-mondta.
-Ha valóban szeretsz, tedd meg!-utasítottam, amire ő riadtan rám emelte tekintetét.
-Nem!-hátrált előlem két lépést.
-Meg kell tenned!-makacskodtam. Közelebb lépett és szenvedélyesen megcsókolt. Már mindent átéltem, amit át kellett. Voltak barátaim, voltam szerelmes. A szerelmem megtanított csókolni, s szeretni testemmel lelkemmel. Már neki adtam magam. És szeretett. Figyelt arra, hogy nekem jó legyen és én is ezt tettem vele. Jó volt. Minden jó volt. De most eljött az idő, amitől mindketten rettegtünk. Utoljára még csókolt és szeretett testével. Mondják az utolsó csók a legfájdalmasabb és ez vonatkozik a testi szerelemre is. Igen. Most már tudom, nem az első alkalom fájt, hanem az utolsó. Ez az éjszaka csak a miénk...És én örökké szeretni fogom...