1. fejezet-Jótét lélek

Sziasztok! Hát itt vagyok, meghoztam az első fejit. Remélem, tetszeni fog nektek és azért kapok egy-két komit! Köszönöm az első r.o.-t! <3 :) És a prológushoz azt a komit! :)

Kérlek, ha elolvastad jelezd nekem véleményed! Sokat segítesz vele. Jó olvasást! Puszi!

"Ó, állj meg itt, s gondolj rám, idegen! Voltam én is, mint te, oly eleven. S leszel te is halott, mint én vagyok. Készülj: vár rád a sír s az angyalok."


Éppen a kedvenc felhőmön ücsörögtem, amikor egy hang megzavarta elmélkedésemet. Mostanában egyre sűrűbben zaklatnak. Nem értem, miért kell ennyit küzdenem a nyugalomért. Annyira megelégeltem már a sok harcot a semmiért.
-Alice! Alice, hol vagy?-szólongatott tovább a hang. Még nem akartam felkelni. Még álmodozni akartam. Álmodni egy olyan világról, amiben nincsenek gondok. Nincs gonosz és én a magam ura vagyok. Egy békés, nyugodt gondtalan világra vágytam.
Szerettem volna más lenni. Egy a külsőmet fedő életkorral a többi tinédzser közé olvadni és úgy élni, mint ők. De én nem vagyok halandó és soha nem is leszek az. Ha egy angyal meghal, akkor egy ismeretlen dimenzióba kerül, a semmibe. Ott nincsenek fények, nincs sötétség, nincs jó és rossz, sem emlékek, sem álmok. Csak a színtiszta üresség kísért...
-Alice kérlek gyere már elő! Nincs kedvem bújócskázni. Nőj már fel!-sértegetett a hang. A hang, amit most már megismertem. Ő a nővérem volt. Ő is angyal annyi különbséggel, hogy ő már közel jár ahhoz a korhoz, amikor arkangyallá avatják. Ez nagy dicsőség egy angyal számára. Hatalmas erő birtokába jut és nem kell többé harcolni azért a jutalomért. A jó angyaloknak és a rossz angyaloknak egyaránt vannak alapképességük, amihez hozzácsatolódik az az erő, ami nem sokaknak adatik.
A jó angyalok gyógyításra képesek. Érzik mások érzelmeit és az érzelem kiváltó okát. És végül, de nem utolsó sorban alakváltásra képesek. Ez azért jó, mert a halhatatlanság által nem kell folyton ugyanazzal a külsővel a földre menni...és persze muris dolog, hogy így két vagy több személyt is játszhatsz és megtudhatod az egyik személyiségedről mit gondolnak a többiek.
Azt hiszem az én plusz képességem által igazán hatalmas angyalnak érezhetem magam. Isten egyik kedvence vagyok. Persze ezzel nem azt mondtam, hogy másokat nem úgy szeret, mint engem, hanem csak azt, hogy nekem előbb beadja a derekát, ha valami nagy dolgot kérek.
Az én képességemről majd később. Most elő kell bújnom, mert a nővérem megöl, ha sokáig húzom a szerinte bújócskázást.
-Itt vagyok! Ha tudni akarod nem bújócskáztam és nem vagyok már kislány! Már több, mint 2...-kezdtem volna kimutatni a felháborodásomat, de nővérem már jól tudta miből fog állni a mondatom, így befejezte helyettem.
-Már több, mint 2000 éves vagyok...blablabla....-gúnyolódott, de ezért még megfizet.
-Ne gúnyolódj, mert megbánod!- fenyegettem meg, amire játszott félelemmel vigyorgott vissza rám.
- Nézd, hogy remeg a lábam!-viccelődött és remegtetni kezdte a lábait. Rosszabb volt, mint egy 2 éves gyerek. És még engem tartanak annak. Ez felháborító!
-Oh Istenem! Ha ezt Bonaventura látná, elfutna szégyenében!-vágtam vissza, amire nővérem végtelen haraggal indult meg felém, ám mielőtt még odaérhetett volna hozzám, én egy szempillantás alatt anyám előtt termettem. Ez egy lopott képességem.
-Alice, kérlek ne settenkedj folyton, mert a szívbajt hozod anyádra és másokra is!-szidott le anyám, nekem pedig nevetésre görbült a szám.
-Most meg mi olyan vicces? Néha annyira neveletlen vagy Alice! Mintha nem is az lennél, ami.-jegyezte meg Angelica, az anyám.
-Tudod mit anyám? Igazad van. -mondtam, amire értetlenül rám emelte a tekintetét.
-Nem értelek Alice.-felelte, majd zavartan elfordult. Tudom, hogy tudja mire céloztam az előbb és nem akartam ebbe most belefolyni. Annak semmi értelme sem lett volna. Nem sokára betöltöm a 2001. évemet és a földön fogok élni, ameddig csak jónak látom.
-Alice mikre nem gondolsz!- lépett be Annie, aki mellesleg a barátnőm, de néha nem veszi észre magát. Például most is minden jel nélkül megszólal és csak nem kikotyogja, amit az imént gondoltam. Az ő képessége a gondolatolvasás. Az övé még nincs meg nekem. De ha így folytatja, akkor ellopom és én is elmondom, hogy mi jár a fejében.
-Azt próbáld meg szó nélkül!-csattant fel, amire én gonosz mosolyra húztam ajkam. Tényleg igaza van anyámnak, mintha nem is az lennék, ami vagyok.
Amikor megláttam drága barátnőm ijedt arcát rájöttem, hogy rosszat tettem. Nem értem magamat. Mostanában annyira feszült vagyok és minden apróságon megsértődök. Annyira különös érzés. Mintha megéreznék valamit, ami közeledik és nagyon rossz dolog.
Szégyelltem magamat, amire az imént készültem. Mivel épp meg akartam támadni barátnőmet, de még időben lefékeztem magam, s megláttam "ellenfelem" arcát...Lesütöttem szemem és kiviharoztam a szobából. Éppen a bejáratnál ütköztem bele nővérembe, aki még csak most ért vissza.
-Héj kisasszony hova ilyen sietősen?-kiabált utánam, de nem válaszoltam csak futottam tovább. El innen. El a világ szeme elől.
Futás közben sírni kezdtem. Könnyem, mint méz édes esőcsepp hullott le arcomon és egy apró tollpiheként halt el a földön.
Szó szerint méz édes , tükör tiszta és amikor földet ér tollpihévé változik.
Felrepültem egy végtelen magas fára, aminek tetején csak én szoktam órákon át üldögélni. Itt szinte repül az idő. Ha szomorú vagyok, mindig ide jövök, mert itt senki sem bánt. Mindenki hallgat és figyel rám. Csak rám...
Ha egy magam fajta sírni kezd itt, vagy akár a földön, akkor az idő is szomorúvá változik és az eső is esni kezd. Ha mérges villámlik és dörög, ha boldog hét határra süt a nap, ha szerelmes a tavasz minden szépségében tükrözi azt.
Ezért van a földön eső, villámlás és dörgés. Tavasz, nyár, ősz és tél. Minden miattunk van. Minden tőlünk függ, az érzelmi világunktól,  az erőnktől, az akarat erőnktől és senki más nem segíthet ezeken, csak mi.
Néha egy olyan erős lény is, mint én elgyengül és olyat tesz, amit nem szabadna. Szerelmes lesz egy olyan lénybe, aki gonosz, de csak az ő számára angyallá változik.
-Miért ilyen nehéz minden?-kérdeztem meg hangosan is, amit gondoltam, de arra nem számítottam, hogy választ is kapok rá.
-Mert megnehezíted. -felelte az ismeretlen hang és amikor hátranéztem eltűnt onnan. Azt hittem, megőrültem, így visszafordítottam fejem. Arra viszont nem számítottam, hogy pont előttem áll az illető. Pontosabban lebeg, mivel ő egy szellem.
-Istenem! Muszáj így megijesztened a jó angyalt?-kérdeztem, bár még mindig szomorú voltam. A szellem látszólag csurom vizes volt, amit nem értettem. Valamiért különös kötöttséget éreztem iránta. Kedvesnek tűnt.
-Csak szerettem volna megtudni, hogy miért itatod az embereket? Képzeld el, ahogy ott állok az utca közepén, ahol nem rég még nyugodtan sétáltam, amikor valaki a hátam mögé lopózik és lám-lám itt vagyok, mert másra már nem is emlékszem. Na mindegy is, de ha ez még nem lett volna elég, akkor mondok én neked valamit. A felfelé vezető utamon bőrig áztam, mert egy búval bélelt angyalnak sírni támadt kedve. Úgy tudtam, az angyalok sosem sírnak.-ecsetelte gondolatait és nekem kissé elegem lett belőle. Még jobban sírtam, amire végre elhallgatott. Lehet, hogy igaza van, de akkor is bántó, ha az angyal fejéhez vágják az esetleges hibáit. Az emberek biztos nem csinálnak ilyet.
-Oh most meg mi ütött beléd? Én csak arra akartam kilyukadni, hogy miért ilyen bánatos a szíved? Vagy nincs is szíved?-rohamozott le kérdéseivel.
-Elég legyen már!-förmedtem rá, amire ijedten meredt rám és mint egy buborék szétrobbant. Amikor végre azt hittem, hogy felszívódott hirtelen a hátam mögött megszólalt.
-Ejnye, hogy lehet egy olyan kedves angyal, mint te, ennyire szívtelen...savanyú... otromba...nagyképű...-jellemzett, de még mindig nem találta a megfelelő szavakat. Rossz kedvem egy kicsit alábbhagyott és kezdett jobb kedvem lenni. Már-már mosolyra görbült szám, amikor már percek óta sorolta a jelzőket, bár még nem találta meg a megfelelőt.
-Úgy érted egy olyan szerencsés angyal, mint én, hogy lehet ennyire szomorú és bánatos?-kérdeztem, amire egy aprót bólintott és ismét rájött, hogy miatta csak szomorúbb lettem, így bánatosan lehajtotta a fejét.
-Ne haragudj! Megbántottalak igaz?-kérdezte félve.
-Nem igazad volt csak kissé hirtelen érkeztél.-magyaráztam, amire egy apró mosoly jelent meg szája sarkában.
-Tudod emberi életemben szinte mindenkit idegesítettem, mert ilyen kis pattogós, szó kimondó lány voltam. Folyton energia túltengésben szenvedtem, vagyis inkább a körülöttem lévő emberek szenvedtek ettől a tünettől.-mondta már nevetve a végét. Én is elmosolyogtam magam. Úgy éreztem, végre olyas valakit találtam, aki majd megért engem, akinek szívesen beszélek a gondjaimról. Aki felvidít, ha szomorú vagyok. Ha elhagyatottnak érzem magam.
-Hogy hívnak?-kérdeztem barátságosan miután jól kibeszélgettük magunkat és még be sem mutatkoztunk.
-Nos a helyzet az, hogy csak a keresztnevemre emlékszem, mivel a család nevem a testemhez kötődik.- magyarázta, amire én bólintottam. Ezt jól tudtam. A szellemeknek már van egy nevük, ami egy testbe kerülve sem változik, csak a családnevük lesz más. Minden test, más vezetéknévvel jár. A keresztnév viszont mindig ugyanaz.
-És mi a kereszt neved?-kérdeztem újra.
-Christiana- felelte. Christiana Krisztus után.
-Krisztus után kaptad a neved.-jelentettem ki a nyilvánvalót. Boldog voltam, hiszen ez azt jelenti, hogy ő egy különleges lélek. Ő szabadon mozoghat a földön, így, ha megkérem atyámat, akkor velem engedi majd a földre, amikor én is lemegyek oda. Persze csak addig, amíg nem kap egy testet, amiben újra élhet...
-Igen, de ez miért tölt el ilyen mérhetetlen boldogsággal?-kíváncsiskodott.
-Mert, ha én elmegyek innen, akkor te is jöhetsz velem. Persze csak, ha te is akarod. -magyaráztam.
-És hova fogsz menni?-jött a következő kérdés.
-A földre. Persze csak addig jöhetsz le velem, ameddig nem kapsz új testet.-meséltem, amire ő is bólintott, bár szemei félelmet tükröztek. Rákapcsoltam érzelmeire és onnantól jól tudtam, hogy mit miért érez.
-Ne félj egy ideig még test nélkül leszel, hiszen ki kell engedned magadból tested fáradalmait és az beletelik néhány száz évbe.-mondtam, amire egy kicsit megnyugodott.
-És téged hogy hívnak?-kérdezte kedvesen.
-Alice vagyok! -mondtam és gyermekien meghajoltam előtte, amire hangosan nevetni kezdtünk.
-És hány éves vagy?-kérdezett megint.
-De kérem nem illik ilyet kérdezni egy hölgytől.-játszottam és ismét nevetni kezdtünk.
-Elnézést hölgyem, nem akartam megsérteni, de tudnom kell, hogy a kora teszi ilyen széppé, vagy csak ilyen jól tartja magát.-színészkedett.
-Oh hát ez mindent megmagyaráz.-feleltem és nem bírtam ki, hogy ne nevessem el magam.
-Hát akkor?-kérdezte.
-Hát akkor megmondom. Mindössze 2000 éves vagyok. Pár hét múlva betöltöm a 2001. évemet.- feleltem egyszerűen, mintha valamit természetes dologról beszélnék. Jó ez a dolog számomra és az itt élők számára természetes, de egy szellemnek nem az.
-Huhh azta'! Ez nem semmi! Egy 2000 éves angyallal beszélgetek. -jegyezte meg.
-Azt hiszem ezt bóknak veszem.-mondtam nevetve.
-És vannak rokonaid?-kérdezett rá a fájó dolgokra. Persze más azért lenne ennél a kérdésnél szomorú, mert esetleg nincsenek rokonai, de én most nem ezért lettem  bánatos.
-Valami rosszat mondtam?-kérdezte félve.
-Nem dehogy is, csak...-kezdtem, de hangom elcsuklott és sírni kezdtem. Ő átölelt és hátamat simogatva próbált megnyugtatni.