Sziasztok! Hát megszületett végre a 4. fejezet. Sajnálom, hogy ilyen sokat kellett várnotok erre a fejire, ráadásul nem éppen sikeredett hosszúra, de ez most ilyen picurkára sikerült. Nem akartam tovább húzni halasztani, mert annak semmi értelme sem lett volna, majd a következő fejinél kicsit többet írok...Még egyszer bocsi. Jó olvasást! Komizzatok ám rendesen! :) Köszi!
Bella szemszöge:
Amikor egy hatalmas zöld területre értem, vámpírszagot éreztem. Tudtam, hogy vannak itt még rajtam kívül. Hangokat hallottam a hátam mögül és egy morgás kíséretében megfordultam, de nem tartottam túlzottan veszélyesnek az előttem álló vámpírt. Szőke göndör fürtjei lágyan hullottak vállára. Szeme vérvörösen izzottak és egyből tudtam, hogy nem éppen állatkedvelő, de attól még nem tűnt veszélyesnek.
-Nem bántalak.- emeltem fel kezem, és ő látszólag hitt nekem. Közelebb lépett hozzám és bizakodva kémlelt.
-Kachiri vagyok.-nyújtotta felém kezét és én elfogadtam azt.
-Bella.-mondtam, amire ő feltűnően meglepődött.
-Mi az?-kérdeztem.-Talán hallottál már rólam?-érdeklődtem, amire ő csak bólintott.
-Mindenki hallott a nagy Isabellaről, aki halandó létére megszerezte egy vámpír szívét.-lépett ki az erdő sötétjéből egy kissé furcsa tekintetű vámpír. Haja barna színben pompázott és egyenes volt. Nagyon szép nő volt és ezt maga is jól tudta magáról. Kíváncsian felé fordultam és ő kedvesen mosolygott rám.
-Zafrina vagyok.-mutatkozott be.
-Nos te már jól tudod hogy hívnak. Remélem, ha már a hírem megelőzött, tudtok nekem segíteni. Szerintem jól tudjátok, kiket keresek.-mondta magabiztosan.
-Vagy inkább, hogy kit keresel.- szólalt meg egy újabb hang a hátam mögül. Megfordultam és egy rövid barna hajú nő állt mögöttem. Szemei feketén villogtak, mégis kedvességet árasztottak. Közelebb lépkedett hozzám és megölelt engem. -Senna vagyok. Te pedig a híres Bella Swan.-bólintottam. Órákig beszélgettünk, aztán Zafrina és Kachiri elmentek, hogy befejezzék a vadászatot. Engem is hívtak, de én elmagyaráztam, hogy állati véren élek, amitől meglepődtek, de nem szóltak semmit.
-Hogy vagy képes erre teljesen egyedül?-kérdezte Senna, amikor a két nő már távol voltak a réttől.
-Tudod sokáig kérdeztem magamtól ugyanezt az emberi véren élő vámpírok esetére nézve. Hogy vagytok képesek emberi vért inni?-meglepődött ezen, de talán nem is akarta tovább firtatni a dolgot.
-Különleges vámpír vagy, remélem tudod. Még senkivel sem találkoztam, aki ezt kérdezte volna tőlem. -magyarázta.
-Láttad őket?- kérdeztem, de ő elhallgatott.
-Néhány éve hallottam róla egy apró pletykát. Nem tudtam, hogy igaz történet e. Talán nem is érdekelt.-kezdte a mesét.
Senna szemszöge:
-Láttad őket?- kérdezte tőlem és én nem tudtam mit kellene válaszolnom. El kellene árulnom, hogy Edward már rég túl van Isabella Swanon. Már elmúlt a halandó varázsa.
-Néhány éve hallottam róla egy apró pletykát. Nem tudtam, hogy igaz történet e. Talán nem is érdekelt. Carlise nagyon jó barátunkká vált az évszázadok során, hiszen előtte még nem találkoztam akkora önuralommal rendelkező vámpírral, mint amilyen ő volt. Mostanáig.-helyesbítettem. Muszáj volt valamit kitalálnom. Valami hihetőt. Szerettem volna, ha inkább ő maga bizonyosodik meg arról, amit én már rég tudok.
-És?-makacskodott tovább.
-És eljöttek hozzánk. Carlise elmesélte, hogy Edwardot keresik. Elmondta, hogy te meghaltál és Edward megőrült és elhagyta őket. Nem tudják hol kereshetnék, ezért végigjárják az ismeretségi körüket, ahol esetleg meghúzhatta magát a fiúk. Edward. Említették az ír klánt. Azt hiszem odasiettek, és azóta semmi hírt sem hallottam róluk.-meséltem neki, amire ő izgatottan pattant fel a fűből, ahová időközben leültünk.
-Nagyon szépen köszönöm. Ígérem látjuk még egymást és meghálálom a segítségeteket. Számíthattok rám bármikor, csak hívj ha segítségre van szükségetek.-mondta és azzal már el is tűnt onnan. Nagyon remélem, hogy látjuk még egymást, mert van benne valami különleges, ami miatt hamar belopja magát a vámpírok halott szívébe. Nagyon megkedveltem őt és ezzel a testvéreim sincsenek másként.
Maggie szemszöge:
Ott ültem egy fa levágott törzsén, amikor halk neszt hallottam. Vámpírok közeledtek és én nem mozdultam. Vártam, hogy megláthassam, kik az idegennek nem tűnő személyek. A híres Cullen család volt az. Siobhan rám nézett az egyik fa tetejéről és ajkára tette mutatóujját, hogy ezzel is jelezze maradjak csendben. Amikor közelebb értek hozzám, lefékeztek. Nem annyian voltak, amennyiről én tudtam. Még sosem találkoztam velük ezelőtt, csak hallottam. A szüleim sokat meséltek róluk. A szőke biztosan Carlise lesz, a mellette álló nő pedig Esme, mögöttük Alice és a világfájdalmas képű Jasper. Emmett a nagy barna medve most nem éppen azt a külsőt mutatta, amit leírtak róla. Nem nevetett és viccelődött. Szorosan mellette állt felesége Rosalie. Valóban gyönyörű nő volt, ahogy azt Siobhan mesélte nekem. Liam kijött a házból és kíváncsian pislogott vendégeinkre. A kis vörös most nem volt velük. Bár nem rég járt erre, de csak egy barna lányt keresett, a neve Bella volt. Olyan hévvel beszélt róla, ahogy férfi még nem beszélt nőről.
-Láttátok őt?-kérdezte Carlise percekkel később. Apám és anyám egymásra néztek és nem tudták, mit mondhatnának. Láttak egy őrült vámpírt, aki egy halandóról beszélt, aki meghalt, de ő keresi.
-Én láttam.-szólaltam meg hirtelen és csak most vettek észre a fa tetején, ahova érkezésük előtt kerültem. A barna hajú kedves törpe nagyságú lány odasuhant hozzám. Siobhan felmorgott, de én intettem, hogy jól vagyok.
-Hogy hívnak?-kérdezte kedvesen Alice.
-Maggie vagyok.-feleltem mosolyogva. Magához ölelt és mélyeket szippantott illatomból. Talán emlékezni akart rám, mert megesett rajtuk a szívem.
-Edward ki volt kelve magából és Isten tudja hova tartott, de folyton egy Bella nevű lányt emlegetett. Egyszer amikor a réten fürkésztem a madarakat, leült mellém és mesélt arról a lányról. Azt mondta nincs nála gyönyörűbb lány. Még a vámpírok között sem látott ilyen csodálatos teremtést, amilyen az ő Bellaja volt. Barna szempár, barna hajjal és hófehér bőrrel, vérvörös ajkak, pont mint Hófehérkének.-mosolyogtam el magam, hiszen Edward is ugyanezt a mesebeli lényt használta rá. Alice is mosolygott és a tekintette a messzeségbe révedt. Mintha valahol máshol járna már.
***hónapokkal később***
-Elnézést! Tudnál nekem segíteni.- szólított meg egy kedves hang a hátam mögül. Olyan érzésem támadt, mintha ismerném a hang tulajdonosát. Amikor azonban megfordultam magam sem hittem a szememnek. Szellemet látok?-kérdeztem magamtól. Ott állt a halott lány, és mosolygott rám.
-Bella?-kérdeztem, amire ő meglepetten nézett rám.
-Honnan tudod a nevem? Ismerjük egymást?-kérdezte most ő. Bólintottam, majd lehuppantam a zöld pázsitra, ő követte mozdulatom. Leült velem szembe és percekig csak néztem őt. Valóban olyan gyönyörű volt, ahogy nagyon régen Edward mesélt róla.
-Edward azt mondta meghaltál, de te nagyon is élőnek látszol, mármint valóban egy részed halott, de nem teljesen.-hablatyoltam össze-vissza mindenféle hülyeséget. Elmosolyogta magát és lágyan végig simította kezét arcomon. Jól esett. Olyan kedves, ahogy mesélte. Nincs lény, aki nem szeretné őt.
-Igazán? Mesélt rólam?-mosolygott, de aztán gyorsan rendezte arcvonásait. Nem akarta, hogy észrevegyem, amit már rég láttam. Még mindig szereti őt annak ellenére, hogy Edward olyan régen elhagyta már.
-Elment. Őrült módra keresett egy halott szépséget. Ezek szerint nem talált meg.-következtettem, hiszen ha Bella itt és őt keresi, akkor valószínűleg elkerülték egymást a rögös úton.
-Egyedül volt?-kérdezte a vámpír. Bólintottam.
-Vagyis nem sokkal távozása után itt voltak és őt keresték, de aztán ők is mentek. Edwardot keresték, mert őrült módra távozott és menekült előlük. Téged keres talán még most is.-magyaráztam.
***napokkal később***
-Ez a lány annyi bajt hozott már így is ránk!-üvöltötte Siobhan Liamnek. Nem hittem a fülemnek. Berontottam a szobájuk és beszálltam a veszekedésbe.
-Elég volt! Miért kell elítélned őt. Nekem mindent elmesélt és hidd el nekem, hogy nem tudna senkit sem bántani. Edward egyszerűen csak meglátta benne azt az angyalt, amit mindenki más is rajtad kívül. Mitől félsz Siobhan?-ordítottam és hirtelen megfagyott a levegő. Liam most először felnőtt nőként nézett rám, míg Siobhan haraggal.
-Ha benne nem is, legalább apában bízz meg és bennem!-fejeztem be a kiabálást, majd színpadiasan távoztam a helyszínről.
Bella mindent tökéletesen hallott és mégis nyugodt volt. Nem haragudott senkire. Elmondása szerint érthető, amit anyám művel. Megérti őt annak ellenére, ahogy anyám már napok óta beszél róla. Nem is értettem mi baja anyámnak, és talán nem mondja el soha, talán csak akkor ha már Bella nem lesz itt. Bella ezen pár nap alatt olyan lett nekem, mint egy nővér. Tudom, hogy hamarosan útnak indul ismét, de látni akarom még. Nagyon megszerettem és remélem, hogy megtalálja majd amit keres. Annyit szenvedett és megérdemli, hogy végre boldog legyen. Boldognak kell lennie, erre egy örökkévalóságnyi ideje van. Megöleltem őt és csendben feküdtünk a réten. Az éjszaka és a zöld természet körülölelt minket és csak néztük az égen csillogó milliónyi apró pontot. Jó volt így...
