Sziasztok! Meghoztam a 4. fejezetet, remélem, hogy kapok hozzá komikat és tetszeni fog nektek. Kérlek lepjetek meg néhány apró komival! /boci szemek/ :)
Jó olvasást! Puszi!"A múló évek arra tanítják az embert, hogy egy kissé valamennyien alávalók vagyunk. A legutóbbi népszámlálásnál kitűnt, hogy angyalok már nemigen fordulnak elő közöttünk."
Reggel fáradtan keltem ki az ágyból. Fáradt voltam mindenhez, de jól tudtam a mai naptól fogva egy új élet vár rám. Még nem tudtam milyen áron élem ezt az életet, de biztosan jobb lesz, mint idefent. Persze szeretem atyámat és a barátnőimet is. A szüleimet is szeretem, de ők túl sokat bántottak engem ahhoz, hogy értük fent maradjak a paradicsomba. Én nem tartózom ide. Rám egy sokkal különlegesebb hely vár. Valahol messze vár a végtelen szerelem.
Halkan kopogtattak szobám ajtaján és én kénytelen voltam tudomásul venni, hogy ennyi volt a nyugalom.
-Bújj be!-kiáltottam erőtlenül. Hangom elég rekedt volt még a tegnapi sírástól.
-Szia Alice! Én csak szeretnék boldog szülinapot kívánni!-lépett bátortalanul szobámba anyám. Most valahogy sajnáltam őt. Megszántam és kezemmel felém csalogattam. Nem kellett kétszer mondani. Talán félt attól, ami hamarosan be fog következni. Elmegyek innen.
-Köszönöm!-mondtam, amikor elváltunk, aztán kínos csend állt be a szobában.
-Lányom én...-kezdett volna valami magyarázat félébe, de ekkor ismét kopogtattak az ajtón.
-Gyere!-kiáltottam újabb vendégemnek. Ekkor apám lépett be.
-Szia Kincsem! Boldog 2001. szülinapot kívánok!-adta jó kívánságát egy puszi kíséretében. Őt is megöleltem.
Az ajtó kinyílt és hét személy lépett be azon egy hatalmas tortával a kezükben. Atyám az élen érkezett és azonnal odajött hozzám.
-Atyám.-pattantam fel ágyamból és karjaiba ugrottam. Szorosan megölelt engem, ahogy én is őt.
-Nagyon boldog szülinapot kívánok! Ha készen állsz gyere a palotámba!-suttogta.
-Köszönöm!-válaszoltam egyben a kívánságára és a célzására is.
-Rendben.-mondta és azzal távozott.
-Szia drága barátnőm! Boldogot kívánok!-ugrándozott mellém Annie és szorosan magához vont hosszú percekre.
-Szeretlek!-mondtam, amire ő megsimogatta hátamat.
-Én is téged!-viszonozta vallomásom, majd elváltunk egymástól.
-Remélem engem is szeretsz! Boldog szülinapot!-kívánta Elaine és szintén megöleltük egymást. Még puszit is kaptam tőle.
-Hát persze te kis butus. Mihez is kezdenék nélküled.-mondta mosolyogva. Anyám és apám ölelkezve büszkén tekintettek ránk, ahogy ölelkeztünk sorban.
-Nagyon boldog szülinapot!-hajolt le hozzám Christiana és két hatalmas puszit nyomott arcom két oldalára.
-Köszönöm! Mindent köszönök!-suttogtam hajába, amikor megöleltem őt.
-Nincs mit. Szeretlek!-válaszolta, majd elváltunk.
-Boldog szülinapot húgi!-ugrott nyakamba Amabel.
-Köszönöm Amabel!-feleltem és viszonoztam ölelését.
-Én már megköszöntöttelek, de azért inkább többször, mint egyszer sem. Nem igaz?-mosolygott Calra. -Boldog születésnapot!-hajolt le és két puszit nyomott arcomra.
-Köszi!-csak ennyit mondtam. Nem kellettek szavak. Tudták jól, hogy boldog vagyok, hogy nem felejtettek el.
-Nos azt hiszem én sem maradhatok ki a dologból. Elvégre rokonok leszünk hamarosan.-ült le ágyamra Bonaventura. Vele is sokat tudtam beszélgetni. Mindig meghallgatott. Ő is azon kevés személyek közé tartózik, akik nem csak meghallgatnak és tanácsot adnak, hanem mellém állnak, ha anyám, vagy valaki más jogtalanul bánt engem.
-Boldog szülinapot! Milyen öreg vagy már.-viccelődött, amire nevetni kezdtem.
-Mondja a 3689 éves arkangyal, aki már vagy 1000 csatát túl élt.-mentem bele a játékba.
Még sokáig ott voltunk és beszélgettünk. Aztán Christiana, Elaine, Annie, a nővérem és barátnője elmentünk sétálni. Megmutattuk a lelkeket, akik már családot találtak és várnak az újabb testre. Christiana nagyon elcsodálkozott azon, mennyi lélek vár egy újabb "életre".
Aztán lassan haza batyogtunk és a szobámban folytattam csevegésem barátnőimmel.
-Tudjátok másképp képzeltem el ezt az érzést.-törtem meg a csendet, amikor már vagy 10 perce szó nélkül bámultuk egymást. Christiana kérdőn, Elaine megértő mosollyal és Annie a gondolataimban turkálva nézett rám. Nekem is mosolyognom kellett rajtuk.
-Milyen érzésről beszélsz?-kérdezte Christiana. Teljes sötétség tombolt agyában...
-Nos arról, hogy betöltöttem azt az időt, amikor mehetek innen.-magyaráztam, bár most, hogy végre betöltöttem a 2001. évemet, már nem is tűnik olyan jónak a földre utazás. Persze ez nem jelenti azt, hogy megtántorodtam, hiszen ha már 1000 éve erre a pillanatra várok, akkor meg is teszem. Nem futamodok meg az első rossz érzés miatt.
-Pedig hallgatnod kellene rá.-szólalt meg hirtelen Annie. Annyira utálom, amikor a fejemben turkál. Lehunytam szemem és felkészültem arra, hogy kibontsam szárnyaimat, mert mag még nem engedtem ki őket és kissé már zsibbadnak.
Szárnyaim boldogan és újult erővel bújtak ki rejtekükből. Kicsit megropogtattam őket és már jobb érzés volt viselni ezeket a tollas "bugyrokat".
-Elmondanátok miről van szó!-förmedt ránk Christiana. Annie ijedten nézett felém és várta, hogy csitítsam a helyzetet, de most nem volt kedvem hozzá. Hagytam őket, hogy civakodjanak.
-Héj angyalok!-csattant fel Elaine, amikor már nem bírta tovább hallgatni a két tyúkot...
Én csak jó ízűen kacagtam azon, hogy nem bírnak összeférni. Mi bajuk van egymással, az érthetetlen. Odaléptem Anniehez és felkészültem a képességére, de nem mutattam ki, hiszen, akkor megpróbálja elrejteni. Igen az angyalok megtehetik, hogy elrejtik előlem, de eddig egy sem járt sikerrel. Annie a képességem révén akarata ellenére kinyitotta szárnyait, én pedig magamba szívtam erejét. Ő fáradtan rogyott le ágyamra és rémülten pislogott rám.
Nevetni kezdtem. Mindenki engem nézett, majd ők is kuncogni kezdtek. Annie még mindig nem értett semmit. Nem is baj. Talán jobb ha nem tudja meg, hogy épp most vettem el, vagy másoltam le a képességét. Igen ez vagyok én. Egy képesség másoló angyal. Bárkiét letudom másolni. Annie azt hitte, hogy egy új erőt használtam rajta, de a gondolataim elárulták neki, hogy átvertem. A fáradtság érzet csak a képzelete szüleménye volt, így nem vette észre, hogy mire készülök. Ráadásul pár perccel azelőtti civakodás is sokat segített.
-"Nem hiszem el, hogy ezt tetted. Megígérted, hogy az enyémet sosem másolod le!"-üzente gondolatban Annie. Talán most haragszik rám. Futótűzként hatol belém a tudat, hogy mit tettem. Annie könnybe lábadt szemekkel nézett rám. Christiana és Elaine nem érthettek semmit, hiszen egyrészt Christianat akkor még nem ismertem, így ő nem tudhatja, másrészt Elaine előtt ez volt Annievel az egyetlen közös titkunk.
-"Sajnálom!"-kértem gondolatban bocsánatot barátnőmtől, de az megrázta a fejét és elrohant. Én pedig lelkifurdalással rogytam oda, ahova nemrég Annie is. A fejemben egyetlen mondta zakatolt. "Nem hiszem el, hogy ezt tetted." Ezerszer lüktetett elmémben és jól bevéste magát. Vésővel sem lehetett volna kiszedni onnan, ahova került.
Rohanni kezdtem Annie után, de sehol sem találtam. A fél mennyországot bejártam, de őt sehol sem leltem.
Aztán hazamentem és imádkoztam, hogy megbocsásson nekem. Tudom, hogy ez neki mit jelentett, hiszen a legjobb barátnőm. Ismerem őt. Minden porcikáját szinte úgy ismerem, mint a tenyeremet, ahogy mondani szokták. Dühös voltam magamra, mert Annie szomorú volt és ki tudja hol van most. Leginkább azért voltam mérges, mert mindez miattam történt.
A könnyeim a dühtől, a haragtól és a csalódástól könnybe lábadt. Rohanni kezdtem és a szoba ajtómat viharként csaptam be. Még hallottam, hogy anyámék valamit utánam kiáltanak, de most nem érdekelt.
Az ágyamra huppantam és sírtam tovább. Sírni akartam addig, amíg el nem fogynak könnyeim, mely így is záporként mossa arcom.
A semmiből egyszer csak kinyílt az ajtó és egy kedves arc lépett be azon. Bár most senkit sem akartam látni, mégis valahogy megnyugtatott, hogy ő itt van.
-Szia!-köszönt egy kedves mosoly kíséretében, majd helyet foglalt ágyam szélében.
-Szia!-zokogtam párnámba. Még mindig haragudtam magamra. Talán tényleg jobb lesz elmenni innen, mert mindenkinek fájdalmat okozok. Talán anyámnak is igaza volt eddig, bármit is vágott a fejemhez.
-Elmeséled?-kérdezte kíváncsian. Tudom mire célzott. Az érdekelte, hogy miért vagyok szomorú. Már megint. És pont ezen a napon, amikor a legboldogabbnak kellene lennem. A legrosszabb az, hogy pont én miattam lett elszúrva az egész.
-Megígértem neki és megszegtem az ígéretem. Most pedig ki tudja merre jár.-zokogtam zavartan és nem hiszem, hogy Bonaventura sokat értett belőle.
-Biztosan megbocsát neked, hiszen rád nem is lehet haragudni.-próbált nyugtatgatni, de ez nem igazán volt jó ötlet.
-Szóval, akkor már téged is megbántottalak?- kérdeztem sírva, amire ő mosolyogva lehajtotta a fejét.
-Hát nem emlékszel, amikor először beszélgettünk. Akkor jöttem rá, hogy a nővéred a legmegfelelőbb angyal számomra. És te durcásan közölted velem, hogy nem érdemlem meg a nővéredet.-mesélte nevetve. Abban a pillanatban egy kicsit megnyugodtam.
-Mindent elszúrok igaz?-tettem fel az újabb számomra nyilvánvaló kérdést.
-Szerintem mindent tökéletesen teszel. Tudod talán, ha nem makacsolod meg magad, akkor én nem érzek késztetést arra, hogy annál inkább is megismerjem Amabelt. Hála neked olyan oldalát ismertem meg, amit talán nélküled nem ismernék.-magyarázkodott. Nem értettem mire gondol.
-Mire gondolsz?-kíváncsiskodtam.
-Nos, amikor te szomorú vagy, ha ő neked nem is mutatja, vagy a családnak és nekem sem, de én akkor is látom a szemében, épp olyan bánatos, mint te. Ha bajban vagy, ő ott van, hogy megvédjen téged. És akár hiszed akár nem, folyton rólad beszél. A régi gyermekkorotokról, a mostani időszakaitokról. Minden percben a közös emlékeiteket emlegeti. És én annyira szívesen hallgatom, mert ilyenkor mindig boldog. És ha boldog, én is az vagyok.-magyarázta Bonaventura.
-Ugyan, ha tényleg igaz lenne, amit mondasz, akkor a szüleimmel szemben miért nem véd meg, ha jogtalanul förmednek rám?-tettem fel a legfontosabb kérdést.
-Oh nem úgy van az, ahogy te hiszed.-kezdte, de ekkor valaki kopogtatni kezdett az ajtómon.
-Nem akarok senkivel sem beszélni! Mindenkit csak megbántok! És tudod mit Bonaventura, tudom, hogy csak azért mondtad mindezt, mert ezt akartam hallani, de tudom, hogy az igazság jóval eltér ettől verziótól. Menj el!-üvöltöttem rá. Igazság szerint nem rá voltam mérges, hanem magamra. Valóban sok gondot okozok, és már biztosan elegük van belőlem. Soha nem kértem, hogy báj cseverésszenek velem, hogy hazudjanak nekem. Sőt...elvárom, hogy a színtiszta igazat vallják.
-Alice?-szólított meg az a hang, akiét most hallani szerettem volna. Időközben Bonaventura kiment a szobából. Őt is megbántottam. Talán jobb is így, hiszen már nem leszek itt túl sokáig.
-Annie?-nem hittem a szememnek. Most tényleg őt látom? Nem mertem a karjaiba szaladni, mert nem tudtam milyen szándékkal jött el azok után, amit tettem vele.
-Nos tudod...én...-makogta, de semmit sem értettem. Sem azt, hogy mit mond, sem azt, hogy miért ő magyarázkodik.
-Annie én tartozóm magyarázattal és nem te.-böktem ki, amit nem értettem.
-Nem. Én is. Mert barátnők vagyunk és tudom, hogy amikor megígérted, akkor az ujjad keresztbe tetted, így nem szegted meg a szavad, viszont ezzel engem elárultál. De mindent átgondoltam és rájöttem, hogy bizony nekem is van egy ilyen árulásom feléd.-kezdte és bűnbánóan lehajtotta fejét. Várjunk csak, most nekem kellene ezt csinálnom...
-Te most miről beszélsz?-lettem egyre feszültebb. Már semmit sem értettem.
-Hát szóval, én tudom, hogy ezért nagyon fogsz haragudni rám, de nem tehettem semmit. Amikor azt tettem, dühös voltam, illetve nem is dühös, hanem inkább féltékeny. Amikor megismerted Christianat szó nélkül beengedte a szobádba, amikor régen engem megismertél, nem tetted meg ugyanezt. Féltem, hogy elveszítelek, hiszen én csak Angelica és Bertram, illetve atyánk kérésére mehetnék le a földre, de ilyet egyik sem fog kérni. Christiana viszont lemehet veled, tudod miért. Nagyon megijedtem, így pár hete, amikor az a balhé volt és engem is kirakott anyukád, akkor az azért volt, mert én szóval....-kezdett megint dadogni, amitől ideges lettem.
-Héj Annie! Nyugalom és szép lassan, nyugodtan mondd el!-kértem, és próbáltam legbelül ugyanezzel magamat is megnyugtatni.
-Szóval anyáddal veszekedni kezdtem, mert tudtam, hogy haragudnál, ha ismét nem védenélek meg, de ekkor véletlenül kikotyogtam a tervedet.-fejezte be, de nem értettem tisztán.
-Milyen tervemet?-próbáltam pontosabb információt kiszedni belőle.
-A szülinapod utáni tervedet.-mondta és ekkor fejbe csapott a felismerés. Hát ezért voltak anyámék olyan kedvesek velem. Valamiért mélyen jó magam is éreztem, hogy valami nem stimmel velük, de hamar kizártam a fejemből a rossz gondolatokat.
Mindent összegezve, szerintem ez volt életem eddigi legjobb szülinapja. Nem érdekel, hogy hány ember-angyal- szeret, vagy hány nem, a legfontosabb az, hogy akiket én szeretek, azok engem is. Ezért bármire képes vagyok. Annie kiskorom óta a legjobb barátnőm és ezen az a tény sem változtatott, hogy megismertem Christianat. Persze ő is épp olyan fontossá vált számomra, mint Elaine és Annie. Ők hárman az én igazi családom. Anyámat és apámat talán sosem fogom megérteni. Amabelt viszont ma értettem meg igazán. Ő szeret engem, ahogy Bonaventura is mondta, de sokkal fontosabb számára az, hogy a szüleink mellette álljanak. Ezt megértem, talán én is így lennék ezzel, ha szerelmes lennék.
Ez a nap életem legjobb szülinapjaként lesz elkönyvelve és remélhetőleg még sok ezer ilyet megélhetek. Remélem...
